Vélemények, tapasztalatok a ThermoShieldről

Vélemények / Tapasztalatok a ThermoShield festékről

2015.09. Nagyon pontosan és gyorsan történt a megrendelés és szállítás. A használati utasítás szó szerint és tökéletesen útba igazított bennünket. A fiam festette az erkélyt, mert ablakcsere után penészedés lépett fel tavaly a fűtés beindulása után a lakótelepi otthonunkban. Gyorsan és könnyen lehetett felvinni a festéket, nem csöpögött, nem volt büdös szaga. Kíváncsian várjuk majd az idei fűtési szezont. Tapasztalataimat akkor is megosztom. Üdvözletem, Árvay Gáborné

Mit tettem a penészes falaim ellen? (Nóra)

A mi esetünkben a penészes fal a beköltözést követően már az első télen jelentkezett.

Gyorsan beköltöztünk, mivel szerettük volna az albérletből mielőbb az otthonunkba beköltözni. A külső szigetelés is rögtön felkerült a falra, sajnos a nem légáteresztő hagyományos fajta. Ekkor a kisebb lányunk még nem volt egy éves. Az ősszel már megjelentek a falakon a fekete penészfoltok, melyeket kétnaponta mostam le. Nagyon makacsul egyre több és több penészfolt jött elő. Nem éppen így képzeltem a GYES-es kismamák életét.

Kislányom nagyon sokat betegeskedett, köhécselt és megfázott. Egy éjszaka, mikor a férjem külföldön tartózkodott arra ébredtem, hogy a lányom tüdeje sípol. Nagyon megijedtem, ösztönösen cselekedve kinyitottam az ablakokat, kinn mínuszok röpködtek. Ekkor kezdődött a kálváriánk az orvosok a természetgyógyászok, só barlangok és hegyek között, miután rájöttünk, hogy a lányunk betegségének oka a penész. A kétségbeesett kiútkereséseink részleges eredményekkel jártak csupán, más komplexebb megoldást kerestünk. Gondolkodtunk sok megoldásban, úgymint: szellőzőrendszer kiépítése, páragyűjtő berendezések, egyet ki is próbáltunk. Ezek után a férjem akadt rá a ThermoShield festékre és kifestettük/penészmentesítettük az egész lakást.

Penészmentes
Egészséges, penészmentes gyerekszoba

Két év után még nem kellene egy új házat kifesteni én mégsem bántam a falak a penésztől foltosak voltak, így bevállaltam a takarítást és a járulékos munkákat. Azért az egészet, mert akkor már tudtuk, hogy ha csupán egyetlen kicsi helyen a lakásban penész van, az már bekerül a légtérbe és az asztmás gyermek érzékeny tüdeje már reagál rá. A döntésemet az is segítette, hogy tudtam a ThermoShield Thermovital festék VOC tartalma rendkívül alacsony!

Ma már 12 éves a kislányom, és egészséges

Köszönöm Nóra

 

Tapasztalatok

Milyen tapasztalata van a ThermoShield festékről egy asztmás felhasználónak?

Na, igen a penész… én asztmás vagyok ezért a poratkák és a penész miatt könnyen befulladok. Nekünk a THERMOSHIELD segített. Ez egy olyan speciális festék, amely csökkenti a magas páratartalmat a belső terekben, kiszárítja a nedves falakat, gátolja a penészedést, energia takarékos, megszünteti a hő hidakat és ami a legfontosabb teljesen megszünteti a penészt és nem csak 1 hónapra vagy kettőre.

A lakásunkat 2 éve festettük le belülről a THERMOSHIELD-el és a változás elképesztő. A feleségem örült ennek a legjobban, hiszen ő volt az, aki a penészedést heti 2 órában próbálta eltüntetni.

A penész az új lakásokban jelenik meg leginkább, ott ahol a falak még nincsenek kiszáradva tehát azoknak, akik most építkeznek, melegen ajánlom.

Bár kicsit többe kerül, mint az átlag festék, a jövőben többszörösen megtérül. Szerintem a jövő festékét látjuk magunk előtt.

Tamás

Milyen tapasztalatokat ír le egy fórumozó a ThermoVital penészölő festék hatásáról?

Sziasztok! (elsősorban Neked írok Molly)! Én a szigetelést gipszkartonnal nem igazán ajánlom a te esetedben. Viszont van megoldás a problémádra. Én egy budapesti lakásban élek ahol nem adatott lehetőség hőszigetelésre a lakás felújításakor sem.

Nem kell elkeseredni, én az interneten találtam meg a megoldást a THERMOSHIELD nevű festék képében. Ezzel az energiamegtakarító festékkel festettük ki a lakás belső falait és tervezzük, hogy kívülről ugyanezzel a festékkel festjük le. Nálunk nagyon bevált. Hősugárzóként is funkcionál, ezáltal nálunk majd’40%-kal csökkent a villanyszámla.

Ajánlom, fontold meg a döntést, hiszen elég csak festeni és mégis úgy érzed, mintha belülről hőszigetelve lenne a lakásod. Bár a ThermoShield drágább, mint egy átlagos festék, de olcsóbban megúszod, mint a táblás hőszigetelést.

A honlapon kérhetsz árajánlatot, és ha nagy felületnek ítélik, azt amit festeni akarsz, kedvezményt is kaphatsz (mi kaptunk:D) Sok szerencsét!

Noémi

A hőszigetelő festék reflexiós hatásának következtében penészmentes falai lettek a családi háznak.

Révúti Úr családjával egy nagy belmagasságú családi házat vásárolt, amiben penészes falak voltak. Hogyan lehetne a belső hőszigetelést megoldani, hangzott felénk a kérdés? Mi a ThermoVital penészölő festéket javasoltuk, ami tartós penészmentességet ad.

A gyerekek egészségvédelme – a ThermoVital bevonat alacsony VOC tartalmú, nem párolog ki semmi káros anyag – miatt választották a ThermoShield hőszigetelő bevonatot. A bevonat reflexiós hatásának következtében a család a nagy belmagasságnak csak az előnyeit élvezi. Falpenészt azóta csak képeken láttak!

ThermoShield festék
Penészmentes, energiatakarékos lakás

A ThermoShield bevonat hatására 25% körüli fűtési költség-csökkenés jelentkezett!

Az épületgépész vállalkozó családi háza Székesfehérváron 2007-ben került kívül-belül hőszigetelő festékkel festésre. A 3 szintes épület – családi ház + iroda és raktár – igen jelentős fűtési költséggel üzemelt addig, így igény volt a belső hőszigetelésre. A tulajdonos precízen évek óta vezette a fűtési költségeit és rendkívül kíváncsi volt, mekkora lesz a változás.

A ThermoShield hőszigetelő bevonat hatására 25% körüli fűtésköltség csökkenés jelentkezett, ami ekkora háznál igen komoly megtakarítás. Fehér János Úr pontosan számolt, tudta, hogy ez a belső szigetelés nem költség, hanem beruházás lesz a következő évekre, ami megtérül.

A bevonat Önnél is ugyan így működhet, erről kérdezze tanácsadónkat!

 

penészmentes, energiatakarékos lakás

ThermoShield kültéri hőszigetelő festék

Immár több mint két hete elkészült a házunk festése az Önök által javasolt és forgalmazott ThermoShield kültéri hőszigetelő festékkel.

Gyönyörű lett! A színe miatt sok érdeklődőt vonz. Az egyik szobát (a legnagyobbat) beltéri ThermoShield festékkel festettük be, ezzel 10 napja készültünk el. Azóta többször volt 35 C fok felett a hőmérséklet, hozzáteszem, ez a bizonyos szoba dél-nyugati fekvésű, és hosszantartóan süti a nap, és a hőmérséklet 23,5-24,5 C fok között alakul.

A festés előtt, illetve a korábbi években 27-28 C fokokat mértünk

Köszönöm kitartó tanácsait a vásárlás alatt.

 

ThermoShield hőszigetelő festék

ThermoShield hőszigetelő festékkel festettük ki a lakás belső falait és tervezzük, hogy kívülről ugyanezzel a festékkel festjük le.

Nálunk nagyon bevált.

Hősugárzóként is funkcionál, ezáltal nálunk majd 40%-kal csökkent a villanyszámla.

Elég csak festeni, és mégis úgy érzed mintha gipszkartonozva, belülről hőszigetelve lenne a lakásod.

 

Zajácz István

Tisztelt Czinege Úr!

Végül is elmondom a véleményem, így röviden:

Nagyon jó a ThermoShield hőszigetelő festék, ezt a festékszínezők és a festők is mondták. Mivel jó sokáig volt esőmentesen meleg, így a 38 napos keményedési idő is meg lett a rétegnek. A kültérin az eső csodálatosan lefolyik, ahelyett hogy beszívódna, úgyhogy a fal nem vizesedik, így én is elégedett vagyok vele.

Utólag egy új lámpa felszerelése kapcsán megbontottuk a festékréteget, és konstatáltam, hogy olyan gumiszerűen nyúlt. Gondolom, ebből adódik, hogy nem repedezik. Úgyhogy mindenképpen jó döntésnek tűnik a választásunk.

A hosszúidejű tulajdonságait meg ezek után el is hisszük. A festékszínező szerint ilyen konzisztenciájú anyagot még nem látott, és elkérte az elérhetőségét, amit meg is adtunk neki, mert akár forgalmazná is, mint mondta. Ha bármilyen speciálisabb kérdése van, vagy szóban is akarja hallani a véleményem, a telefonszámom:

Egy éves tapasztalatunk alapján a lakás további 2 szobájára is megrendeljük a beltéri hőszigetelő bevonatot.

 

Dr. Erent Gábor

Tisztelt Czinege Károly!

A Thermoshield-del kapcsolatos tapasztalataim:

Két éve festettem le házamat külső és belső ThermoShield bevonattal. A tető bevonására idén került sor. A speciális bitumenlapok kezdő repedéseit, sérüléseit tökéletesen tömítette, a festék tapadási képessége, rugalmassága tökéletes. A festéket finn adalékkal színeztem, jól lezárt mintaüvegekből most is tökéletesen tudom a fal sérüléseit javítani, semmi nem látszik javítás után. A festék tökéletesen lepergeti az ömlő esőt is, ugyanakkor tökéletesen szellőzik.

Egyenletesen oszlatja el a belső helyiségekben a meleget, az esetleges penészesedés lehetősége nagyban csökken. A falból folyamatosan nyomja ki a nedvességet. Tökéletesen véd az erős napsugárzás ellen, a ház napsütötte és árnyákos pontjai között 1 Celsius foknál kisebb a különbség.

Az ikerházban lakó szomszédnál 34 fok volt a tető alatti lakrészben, nálunk 25, akkor, amikor 42 fokot mértünk kinn árnyékban. Házamban nincs klímaberendezés A bevonat amellett, hogy nagyon jól temperál, esztétikailag nagyon szép kompozíciókat enged meg, melyek igen tartósak, illetve javíthatóak.

A tulajdonosnak különösen kontrollálni kell a festékfelvitel technológiáját (felkeverés, alapozás, száradási idő, felhordás, hígítás stb.), mivel az esetlegesen trehány mesterek nagyvonalúan működve sok kárt tudnak okozni.

Ajánlás helyett: legközelebb is ezt a festéktípust fogom használni ingatlanaim befestésekor.

Érdekel a végleges penészmentesítés, feliratkozom a
tanulmányra!

Kérem minden mezőt töltsön ki!

Megismertem és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatunk

E-mailben kérem a Czinege és Fiai KFT hírleveleit és eDM-jeit.

Adatvédelmi nyilatkozatunk »

A ThermoShield belső hőszigetelő festékkel festett falak nem penészednek és lemoshatók!

A budapesti Bimbó út sarkán álló 3 szintes ikerház egyik fele lett ThermoShield festékkel kívül és belül 2005-ben lefestve. Azóta nincs az épületben penészes fal. Egy év tesztelés után a lapostető is lefestésre került, ezzel nyáron tovább csökkentve a belső hőmérsékletet.

A lakásba – főleg a két kis gyermekre való tekintettel – klímaberendezés nem került beépítésre, de a bevonat hőreflektáló képessége miatt, igen komfortos lett az egész épület. A nyári belső hőmérsékletcsökkenés jól összehasonlítható az ikerház másik felével, amit nem véd ThermoShield bevonat.

A háziasszonynak külön öröm, hogy a falak lemoshatóak, és ha kell, a pincében jól lezárt befőttes üvegekben tartott mintákból javíthatóak a kisebb sérülések. A megelégedettségük biztos jelének tarthatjuk, hogy a tapasztalataik alapján a Duna parti üdülőjüket is hővédő festékkel festették le.

Energiamegtakarítás, ThermoShield, penészmentes
Energiatakarékos, penészmentes lakás

 

A bevonat Önnél is ugyan így működhet, erről kérdezze tanácsadónkat!